Elterjedt az a nézet, hogy a franciák nagy gourmandok. Hát ez kérem, több évnyi franciaországnyi lét után biztosan kijelenthetem, hülyeség!

A legtöbb francia nő főzési tudománya kimerül a dobáljunk össze valamit, ami itthon van abból vagy a palacsintasütésben. Hja kérem! Ezt a magyar nők is tudják! Sőt! Mesterek benne.

Ami pedig a francia konyhát illeti... Nekem ízetlen. Egyedül a galettet szeretem. Ez amolyan sós óriás palacsinta féleség, amibe mindenféle jót beletesznek. És ami különösen jó benne, hogy szaracén lisztből sütik, ami tökéletesen passzol az inzulinrezisztenciás életmódomhoz. Igen, már életmód.

Teljes egészében átalakult az életem, no meg a testem is. A párom, aki a világ legjobb fej pasija cím büszke birtokosa (én ítéltem oda neki) igazi diéta zseni. Minent tud és már minden este diétás vacsival vár. Milyen érdekes egyébként, hogy nem nekem kell hulla fáradtan főznöm, amikor megjövök este, hanem végre egy olyan kapcsolatban élek, ahol nem csak háztartási automataként bánnak velem, hanem emberként. Mondom, hogy a világ legjobb pasija!

És ha figyelembe vesszük, hogy tulajdonképpen nincs is konyhánk, ez még nagyobb teljesítmény. Ugyanis ezekben a nyomorult bérelhető lakásokban legtöbbször csak a nappali sarkába bedugnak egy mosogatót, hogy nesze, konyha. Ráadásul a mi lakásunk olyan kicsi, hogy a mosogató mellé betettük a mosógépet (mert oda van kiépítve a helye, tiszta agyrém) és nem is maradt hely. Így gyakorlatilag évek óta nincs sütőnk, nincs tűzhelyünk, csak egy kétlapos rezsónk meg egy mikrónk. Amikor a mikrót vettük, akkor épp olyan szegények voltunk, mint a templom egerének a szegény vidéki rokonai, szóval ultra akciósan vettük meg a legolcsóbb és legbutább szerkezetet.

Persze azért próbálkozunk, már van a mikró fölött spec polc, tele mindennel, az asztal alatt is minden telis tele van, minden négyzetcenti helyre pakolunk. Van a mosógép fölött is egy lap, hogy használni lehessen a tetejét, ezen van a kávéfőző, a kenyérpirító, a teáskanna, amiket persze eszeveszett sebességgel kell lepakolni, amikor beindul az 1400-as centri. No meg van gurulós polcocska, ami szintén csurig van pakolva.

És ebben a konyha nélküli káoszban alkot minden délután a VILÁG LEGJOBB PASIJA irkompatibilis vacsorát nekem... 

Elég rég nem írtam semmit, de mostanában a francia egészségügyben "kalandozok".

Az történt ugyanis, hogy ahogy már 2008-ban Magyarországon is, bedagadt a pajzsmirigyem, kb mint két ping-pong labda. Akkor irány a háziorvos.

Vérvétel másnap reggel azonnal, éhgyomorra, pajzsmirigy ultrahang, endokrinológiai beutaló, nőgyógyász beutaló. Na az mi a fenének? Kérdezi rögtön az ember lánya, de mivel úgyis az utolsó magyarországi nőgyógyászati rákszűrésem 2011-ben igen csúfos véget ért, a szentendrei rendelő miután elhagyta a mintát, kegyesen felajánlották, hogy 12 ezer forintért újra megcsinálják, mivel az állam csak 3 évente egy szűrést támogat. Szerintem eléggé el nem ítélhető módon, rájuk vágtam az ajtót, mondván, anyátokat!

Amúgy egyébként Magyarországon rettenetes melléfogásaim voltak csak nőgyógyászokkal, ezért úgy érzem Dr Lucast megérdemeltem már, még akkor is ha a frászt hozta rám a visszahívó levélkéjével.

Elképesztően más ugyanis a két ország egészségügyi protokollja. Magyarországon ugyanis csak akkor hívják vissza az embert ismételt, alaposabb ellenőrzésre, ha kilóg a rák ollója a hasából. Vagy még akkor sem. Dögölj meg, akkor legalább se a műtétet, se táppénzt, se nyögdíjat nem kell fizetni.

Franciaországban ezzel ellentétben a megelőzés a jelszó. Ezért ha bármi apró, parányi jel utal arra a rákszűrés során, hogy tíz-tizenöt év múlva a csendes gyilkos, azaz a méhnyakrák felütheti a fejét, akkor azonnal küldik a levelet, hogy "allez retour", nyomás vissza 6-8 héten belül, kolposzkópiára, alaposabban körbe kell néznünk.

És a magyar csajszik itt kapnak szívrohamot. Aki olyan szerencsés mint én, hogy egy rendelőben asszisztenskedik, mint én, az azért összeszedi a bátorságát és egy alkalmas pillanatban megmutatja a kis levélkéjét egy fiatalabb doktornő kollégának. Mindjárt kicsit sikerül megnyugodni, miután kb ötször elmondják, ez nem rák, ez valószínűleg gyulladás, de komolyan kell venni, mert tíz-tizenöt év múlva viszont az lehet. Nyugodjak meg, nagyon sok nőnek van ilyen problémája, vesznek egy kis szövetmintát, alaposan kiértékelik és valószínűleg antibiotikumos kezelés lesz a vége.

Persze a gyogyósok, mint én, elkezdenek a neten kutakodni és hülye fórumokat olvasgatni és ismét halálfélelembe kergetik magukat, de ez már az én egyéni szociális problémám. Aztán egy héttel később a háziorvos is elmagyarázza, hogy no para, ez csak óvatosság.

Amúgy visszatérve a két egészségügyi rendszer közötti hatalmas különbségekre. Nem pusztán arról van szó, hogy nem szakad az ember fejére a kórház, hanem arról, ahogy az emberrel bánnak. Nem csupán egy beteg vagyok (vagy ahogy egy pesti nőgyógyász mondta: hisztis kurva), hanem egy ember, aki tele van félelemmel, aggodalommal. A megelőzés mellett nagy gondot fordítanak arra is, hogy minél előbb kiderítsék, mi bajom van, minél gyorsabban elkezdhessék a hatékony kezelést. Mert ugye senkinek sem érdeke, hogy táppénzt fizessenek, gyógyuljak meg minél előbb és fizetgessem én a járulékokat. Végül is... ez is egy felfogás...

Éppen ezért a pajzsmirigy ultrahang nem csak két órát működik egy nap, hanem egész nap van rendelés, ezért mindenki sorra kerül egy héten belül. Az endokrinológiai időpontot nem úgy adják, hogy 20 embernek ugyanazt az egyet, hanem egy időpontot csak egy ember kap. És ez alatt a két hónap alatt tízszer annyi vizsgálaton vagyunk túl, mint otthon másfél év alatt. Az endokrinológus nem csak vonogatja a vállát, hogy hát megnagyobbodott, istenem, nem tudja forgatni a fejét, akkor ne forgassa... Itt alaposan kikérdeztek, az orvos rám figyelt, amikor bent voltam nála, nem a nővérkével csacsogott párhuzamosan XY-ról, mint Budapesten.

Amúgy most épp ott tartunk, hogy nagy valószínűséggel, mivel a pajzsmirigy hormonom totál rendben van, a pajzsmirigy gyulladás is egy tünet. Az összes eredményem, még a mammográfiai is (igen azt is csináltak), afelé mutat, hogy a vércukrommal van a gond. Egész pontosan az inzulinszintem túl magas. Vagyis a sejtjeim nem tudják felvenni az inzulint rendesen, rezisztensek rá. Így tehát egyellőre diéta, és persze haladunk tovább a tönkrement női hormonjaim mentén, október végén újabb vizsgálatok...

Elhatároztam, hogy vadast fogok csinálni.

Hozzátenném, soha életemben nem ettem még vadast, csinálni meg pláne nem csináltam. De hát életem párja arra kért, csináljak egy jó vadast.

Nem tudom, hogy jó lesz-e, mert ott kezdődik, itt nincs fehérrépa. Nincs. Van sárga, világos sárga, de fehér nincs. Nem tudom milyen lesz, de megcsinálom anélkül.

Beszereztem a karajt, a vörösbort, a babérlevelet, a sárgarépát, a mustárt, a recept szerinti kell tejföl is meg még egy csomó minden, ami azért akad itthon.

Az első kisebb akadály a babérlevél volt. Mert hogy lövésem nem volt, hogy hívják franciául, a nagy Leclercben meg nincs térerő. Hát igen, ez a térerő probléma is megér majd egy bejegyzést. Azt szoktam mondani, ha Franciaország a technikailag fejlett nyugathoz tartozik, akkor Magyarország nyilvánvalóan a Holdon van az űrkorszakban. De ez most nem fontos, bár elég bosszantó tud lenni, amikor lépsz kettőt és volt, nincs térerőd.

Szóval, ott bolyongok a boltban, babérlevelet keresve, aminek nem tudom a francia nevét és éppen nincs internet kapcsolata a mobilomnak, tehát szótár kilőve, így az eladót sem tudom megkérdezni. Sebaj! Még csak este hat óra van, a bolt fél kilencig nyitva, két és fél óra alatt csak megtalálom. Kertészeten, vegyi osztályon, fagyasztóban nem keresem, de bárhol másutt lehet. Most biztos azt mondjátok, buta liba, hát a fűszerek között keresd! Jah, persze! Mert nekem, meg nektek ez így logikus, de a franciáknak nem. A citromlevet például a halaknál tartják, az uborka konzervet meg a fűszereknél, nem a többi konzerv mellett, hogy csak két számomra furcsa tárolási helyet említsek.

Így tehát, sac per kábé, maradt még háromezer négyzetméter, amit át kell kutatnom. Akkor kezdjük a fűszerekkel. Itt ugye nincsenek azok a papír tasakos fűszerkék mint otthon, legalábbis én még nem találtam. Vannak viszont hengerek. Kis henger, nagy henger, drágább, olcsóbb. Rémlett, hogy az egyik családnál, ahol dolgozom, én ezt láttam már. Hogy is nézett ki? Műanyag tasakban volt, igen! Ez az! Keressünk műanyag tasakos fűszereket. Na de itt csak hengerek vannak. Hmm... Hol lehet? Talán a húsoknál? Már éppen elindulok a húsok felé, amikor felnézek a hengerek fölé... És igen! Ott vigyorog a műanyag tasakban. Oké, babérlevél pipa!

Keressünk vörösbort! 

Igen, ez egy másik jó buli, a bor vagy pezsgő vásárlás. Nem vagyok francia és borszakértő sem, viszont emlékszem, Stahl Judit egyik írásában olvastam, az olcsó vörös bor főzéshez tökéletes. Oké, keressünk olcsó vörös bort! Odamegyek borokhoz. Potom kétszáz négyzetméter... Nézem az árakat. 20-30-40-50-70 euró. Anyám! 20 euróért két kiló húst veszek! 70 euróért már szekrényt... Lehet kihagyom a vörösbort... Szlalomozok a sorok között és végül ráakadok a számomra is olcsó kategóriára, a 2-3 eurós borokra. Szuper, de melyik legyen? Egyiket sem ismerem. Még csak a nevük sem ismerős.

Meglátom az egyiken, hogy MERLOT.

Óóóóó! Ilyet otthon is láttam már! 2 euró és 34 cent, tökéletes. Megveszem és megfőzöm.

Hát most itt tartok a vadas projekttel. Megyek, bepácolom a húst....

Mókás dolog Franciaországban a megszokott otthoni cuccok keresése.

Mint írtam korábban, itt például nincs DM (Drogeria Market). Ami ugye nem katasztrófa, ha a megszokott kis samponodat, wc papírodat, tusfürdődet, borotvahabodat van hol megvegyed. De ha olyan mértékben rákaptál a saját márkás cuccaikra, mint mi, akkor bizony bosszantó tud lenni, sőt egy idő után elkeserítő is. Mert az egyik sampontól, amit a jól bevált helyett próbálgatsz, repülni kezd a hajad, úgy festesz, mint egy őrült, a másiktól lelapul, zsíros lesz.

Egy idő után persze rájöttem, hogy itt azért nincs DM, mert a patikák olyanok, mint otthon a DM-ek. Döbbenet! Kompletten bevásárolhatsz egy gyógyszertárban. Van ott minden: Kenyér, csoki, keksz, sampon, tusfürdő, csak győzd megfizetni. Mert azért először egy kisebb hátbavágással ér fel, amikor meglátod, hogy a a 120 ml-es flakon 6 euró 90 cent (kb 2100 forint). És mit tud ez a sampon? Semmit, azon kívül, hogy állítólag teljesen természetes. Ennek némiképp ellent mond, hogy már a szagán érezni, tele van parfümmel. Hát bocsánat, de akkor azt hiszem, maradok annál, amit én csinálok vagy bemegyek egy bioboltba, ahol biztosan természetes dolgokat kapok. Ugyanennyibe kerül. Persze most mindenki azt mondja, hát egy francia fizetéshez ez nem sok!

De, sok! Mert amikor ideérkezel, nem fogják egyből azt mondani, gyere, csak rád vártunk, itt egy osztályvezetői állás! Ó, nem! De örültem én is matek PhD-vel egy kis bébicsősz melónak. Ezt is csak úgy, hogy takarítok a családnál és mivel nem egy észak-afrikai menekült vagyok nulla iskolai végzettséggel, hanem egy kelet-európai egyetemi tanár, hát rám merik bízni a 3 éves gyereket a porszívózás és a felmosás között, amíg elugranak a postára. De ez majd egy másik bejegyzés témája lesz, a munkakeresés közbeni pofáraesések.

Szóval ha minimálbérért dolgozol (kb 1100 euró) és közben egy másfél szobás penészes egérlyukért fizetsz 400 eurót, havi 50 euró bérlet, 100 euró villany stb, akkor luxus egy tusfürdőért 6 euró 90 cent.

És akkor olyan cuccok hiányáról ne is beszéljünk, hogy Tomi Kristály mosógél, Ultra suroló por, Hypo, 20 százalékos ecet, vízkőoldó. Oké, senki nem gondolta, hogy Franciaországban lesz Tomi Kristály vagy Ultra, na de hogy Hypo, ecet és vízkőoldó sincs?!

Pedig tiszta hypó nincs, csak hypós víz van (eau de javel). Ecetből az étkezési cuccok között találtam már 8 százalékosat, de azon már csodálkoznak ha megveszed, ők maximum 6 százalékosat vesznek, azt is takarításhoz, szerintük az is túl agresszív. A vízkőoldót pedig hagyjuk, tényleg, főleg Bretagneban! Szerintük ugyanis Bretagneban nincs vízkő... Árulnak valami anticalcaire nevű sprayt, hááát... A következő mentőcsomagban, amit otthonról kérek, a vízkőoldó is benne lesz.

A franciák amúgy alapból rettegnek a tisztítószerektől. Mindent hatszázhuszonötszörös hígításban lehet csak kapni a boltokban, ha ettől agresszívabbra van szükséged, akkor el kell zarándokolnod egy erre fenntartott boltba, persze nagy valószínűséggel közben le is kell menned a térképről.

Túrót ne is keressen senki. Nincs francia boltban. Azt sem tudják, mi az. Viszont ha van a városban orosz vagy lengyel bolt, akkor megmenekültél, ott van túró, topor a neve, pont olyan, mint otthon, fincsi, natúr túró.

A franciák nagy gurmék, állítólag. Hát állítólag! Biztos! Valahol másutt az országban... Náluk nincs cukrászda. Olyan, mint otthon nincs. Eleve a cukrász termékek a pékségekben kaphatók. De én azokat nem nevezném cukrász termékeknek. Azok odahaza péksütemény kategóriában futhatnának. Olyan tortákat, mint otthon, ne is keressen senki, mert nincs. Erről majd később írok részletesen, mert ez legalább akkora kálvária volt számomra, mint a kutyák etetése.

A másik bolt hiánya, amit kisebb tragédiaként éltem meg az a Fressnapfé. Jó hír, van Fressnapf Franciaországban, de Maxi Zoo a neve és tőlünk 200 km-re volt a legközelebbi! Ez azért volt tragikus, mert akinek van kutyája, az tudja, ha tápot váltasz, tuti hányás, fosás, viszketés, kiütések jönnek és az állatorvos horror áron van. Tudom miről beszélek, minden volt. Az egyik kutyánk például összeszedett egy olyan bőrbetegséget, amitől a hasán kihullott az összes szőr és penészes foltok jelentek meg a hasán. Mintha rohadt volna a kutya bőre. Minden volt, ilyen kenőcs, olyan kenőcs, bőrbiopszia, rákszűrés, szteroidos krém. Egyedül a szteroidos krém használt, de az is csak tünetileg, azaz eltűntek a foltok, ameddig kentük a hasát, de amint abbahagytuk, egy hónapon belül visszajöttek. Végső elkeseredésemben vettem 30 euróért egy 3 kilós hiper szuper antiallergén tápot és láss csudát, elmúltak a kiütések. Ohó! Hát itt a gond! (Persze erre az elhatározásra is a magyar állatorvosunk telefonos tanácsára jutottam és a fél várost bebarangoltam, mire találtam azt a tápot, amit ő javasolt.) Heti 30 eurót azonban csak egy kutyára nem engedhetek meg magamnak, ez még az itteni tanári fizetéshez is sok lenne, nemhogy az én minimálbéremhez. Ezután elkezdtem böngészni a tápok összetevőit és rájöttem, hogy a francia tápokban rengeteg a glutén. egyetlen tápot találtam, amiben nincs glutén, a Pedigreeben. Igen, a Pedigreeben itt nincs glutén. Talán azért, mert amit itt árul a Pedigree, az nem Franciaországban készül. Mindenesetre fogcsikorgatva, de átálltunk a Pedigreere és elköszöntünk végleg a bőrrohasztó kiütésektől...

És megismerkedtünk a döbbenetes túlsúllyal. A másik kutyánk három hónap alatt több, mint 6 kilót hízott a Pedigreetől. Szerencsére, nem kell tovább kísérleteznem, szerdán nyílt egy Maxi Zoo, pont a mi falunkban, így a további kísérleteknek vége, négy napja visszaálltunk a jól bevált tápunkra, ami pont annyiba kerül, mint otthon...

Szép estét!

Ismét itt ülök. Egyszer régen már blogoltam, de aztán ez félbe maradt.

Azóta hatalmasat változott az életem, az életünk. Franciaországba költöztünk. Egész pontosan Bretagneba. 

Azt mindig is tudtam, hogy országot váltani nem könnyű. Ott ugye a nyelvtudás, amiről könnyen kiderülhet, hogy semmit nem ér, mert annyira erős a dialektus, hogy 3 hétig csak bambulsz, aha, ismerősek a szavak. Aztán ott van az emberek mentalitása, éppen ezért a hivatali stílus, ami totál ellentétes az otthonival. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondom, a magyar hivatali ügyintézés gyors, precíz és emberközpontú. És persze az üzletek, a termékek is meglepetést okoznak, amikor ráébredsz, itt nincs DM, nincs túró, normális torta és hasonló bagatellnek tűnő gondok Budapestről, de itt katasztrófaként éled meg, hogy nem bírsz egy jó Eszterházy tortát enni.

Szóval a probléma megoldó képességünket 200%-osra kellett fejlesztenünk. És később, ha valakinek segít ez a blog, hogy ne fusson felesleges köröket, hát akkor már megérte.

Szép estét mégegyszer